Csapatunk

Fejesné Schubert Andrea

Képzésvezető, Life Coach

Fejes János

Igazgató, ICF ACC Coach és Tréner

Kovács Nikoletta

Humán- és csoportfejlesztő tréner, élménypedagógus

2000 óta elsősorban pedagógus képzések megvalósításával és kialakításával foglalkozom a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely képzéseiben. 
Hiszem, hogy egy-egy gyakorlat vagy képzési nap akkor eredményes és hasznos, ha az egyén/csoport megélt folyamatára tudunk koncentrálni, reflektálni.
Szeretem, ha a tréningjeim módszerekben és eszközökben gazdagok, ezért rendszeresen megjelennek oda nem illő tárgyak pl. építőkocka, puzzle, collstock, műanyag pohár, kendő vagy egy csengettyű, amelyekkel megtanulunk illetve kitalálunk különféle játékokat, gyakorlatokat.
Azt vallom, hogy bármilyen eszközből lehet hasznos tréning gyakorlatot csinálni, ha jól megfogalmazzuk a célt, mérlegeljük a környezetet, számításba vesszük a célcsoportot.

Trénerként a sok-sok megélt felnőtt- illetve gyerekcsoport mára elhozta azt a rutint, hogy igazán tudjak együtt ,,úszni” a csoporttal, s merjem bátran állítani, hogy a feldolgozás, a gyakorlatvezetés művészete. Úgy hiszem, ezt a művészetet, ezt a ,,flow”-t szeretem leginkább átadni a jövendőbeli gyakorlatvezetőknek, pedagógusoknak, trénereknek, facilitátoroknak.

 

 

Képzések, amelyeken oktatok:
Card image

Tréner képzés